Társadalmi felelősségvállalás 6.

VIZET MINDENKINEK!

2019-ben a víz világnapjának a mottója: Vizet mindenkinek! Az elmúlt 26 évhez hasonlóan most is az a cél, hogy az édesvízkészletek, a kulcsfontosságú vizes élőhelyek és a tiszta ivóvíz védelmére irányuljon a figyelem. A Víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiro-i környezetvédelmi konferencián javasolták és a kezdeményezés hatására az ENSZ 1993-ban jelölte ki ezt a napot (március 22.) a Víz Világnapjának.

A mai nap lényege, hogy ennek a kincsnek a védelme gondolkodásunk középpontjába kerüljön. Gyermekeinknek és az elkövetkezendő generációknak is meg kell tanulniuk, miért nevezzük kincsnek a tiszta vizet!

Tanulóinknak ezen a témanapon egy öt feladatból álló próbát kellett teljesíteniük.

Az 1. próbán egy vízről szóló verset és hozzá hullámmozgást tanultak a gyerekek, majd elindultak egy kalandos útra, ahol egy mocsáron való átkelés után élelmet és vizet kellett szerezniük a túléléshez, majd tutajt ácsolva átkelni a háborgó tengeren. Minden próba főszereplője a víz volt.

A 2. próbán három falap segítségével kellett átkelniük egy „mocsaras” területen. Ez a feladat a mozgásfejlesztésen túl még a logikájukat is megmozgatta, hiszen nagy fejtörést okozott a lapok logikus lerakása és a lábuk elhelyezése a falapokon.

A 3. próba a vizek élővilágát szemléltette, melyben  egy horgászos játék segítségével kellett halat kifogniuk, s elgondolkodniuk azon, hogy az állatoknak is fontos a tiszta víz.

A 4. próbán átélték, hogy milyen is az, amikor szinte cseppenként kell összegyűjteni az iható vizet ahhoz, hogy szomjunkat olthassuk.

Végül az 5. próbán  egy tutajt készítettek, amely átsegítette őket a való világba, ahol mindennapi feladatunk a vizek védelme. Ott közösen két vízcseppet formálva előadták a verset a tanult mozgással kísérve.

A feladatok teljesítése közben fejlődött a gyerekek együttműködő-képessége, a kreativitásuk és esztétikai érzékük is.

A foglalkozás célja: a tanulók átfogó ismereteket szerezzenek a víz jelentőségéről; tudják, mi a szerepe a természetben, az élet kialakulásában és fenntartásában. Ismerjék meg a vizet, életünk fő elemét, mint anyagot. Tudatosuljon bennük, hogy a víz érték, ezért bánjunk vele mértékkel, védjük, óvjuk tisztaságát.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.