November 16-a a Tolerancia Világnapja. A tolerancia latin eredetű szó, elsősorban türelmességet jelent mások véleménye, főleg vallása, világnézete, etnikai vagy nemzeti hovatartozása, illetve más egyebek iránt.
A tolerancia három együtt érvényesülő kritériuma:
- konfliktustűrő képesség,
- a jogegyenlőség elfogadása,
- az erőszak elutasítása
A Kézen Fogva Alapítvány játékos kamionja az ország több helyszínén, a Fogadd el, fogadj el kampány keretében hívta fel a figyelmet a fogyatékkal élő emberek elfogadására, megértésére. A program sikerén felbuzdulva elhatároztuk, hogy az elfogadás és a tolerancia jegyében mi is bemutatjuk a fogyatékkal élő emberek világát gyerekeinknek.
Programunk célja:
- az egészséges diákok betekintést nyerjenek a fogyatékkal élők világába
- a tanulók legyenek türelmesek, elfogadóak a fogyatékkal élő emberekkel
- az iskolai integráció segítése
A gyerekek két helyszínen, 5 fős csoportokban dolgoztak.
Tornatermünk kalózhajóvá változott, a sérült kalózok kabinjaiban diákjaink megismerkedtek a lakók életével, majd a résztvevőknek egy-egy feladatot kellett megoldaniuk, hogy tovább mehessenek a következő kalóz kabinjába.
Különböző játékokon keresztül tapasztalhatták meg a fogyatékkal élők, többek között a mozgássérültek, autisták, a látássérültek és siketek mindennapos kihívásait, hogy ami nekünk egyszerű, hétköznapi dolog, nekik nagy problémát jelenthet. Ilyen pl. közlekedés, tájékozódás, kommunikáció.
Érzékelhették, milyen nagy szerepe van a segítségnyújtásnak, a szeretetteljes támogatásnak.
A foglalkozás eredményes volt, jó hangulatban telt el. A gyerekek érdeklődőek és aktívak voltak.
Megerősítést kaptunk arról, hogy a mi iskolánk valóban egy inkluzív, befogadó iskola, befogadó pedagógusokkal és tanulókkal, ahol természetes az elfogadó magatartás.