2018.07.22-23. Balatonboglár:
A projektbe bevont gyerekekkel és kísérőikkel a reggeli órákban indultunk az autóbuszos balatonboglári kirándulásra, hogy találkozhassunk testvériskolánk diákjaival. A korai indulás ellenére a gyerekek izgatottan várták a balatoni utazást, hisz a legtöbbjük csak ilyen alkalmakkor hagyja el a városunkat. Az úton sokat beszélgettünk a gyerekekkel a somogy megyei kisvárosról, így felkészülten és újdonságokra éhezve szálltak le a buszról.
A fa mennyezetéről híres itáliai stílusú, 1931-ben épült Katolikus templom látványát már testvériskolánk diákjaival és kísérőivel kiegészülve élvezhettük.
Később egy emelkedőt megmászva egészen a Várdombig gyalogoltunk, ahol a gyerekek egyként kiáltottak fel, mikor meglátták a Gömbkilátó formáját a távolban. A kilátó nem mindennapi alakja, még az egyébként tériszonyos gyermekeket is kalandra csábította, a Gömbből látható balatoni panoráma pedig mindenkit lenyűgözött.
Miután visszasétáltunk a buszhoz, a szállásunkra mentünk, ahol a szobák elfoglalása után meleg vacsorát kaptunk és nyugovóra tértünk.
Másnap, a reggeli után elhagytuk a szobáinkat és sétára indultunk a part irányába. Útközben elhaladtunk Balatonboglár másik jelképének számító 1800-as évek végén épült Kék Kápolna és Vörös Kápolna mellett. A partra érve a gyerekek élvezhették a víz közelségét és sétány adta vásárlási fagyizási lehetőségeket. A szabadprogram ideje alatt öröm volt látni a személyes találkozók során kialakult új barátságokat és azt, hogy a gyerekek szívesen töltötték idejüket a testvériskolánk diákjaival.
Napunkat egy közös nagy játékkal zártuk a parthoz közeli Platán tér játszóterén, majd a késő délutáni hazaindulás után este érkeztünk meg az iskola elé, ahol minden gyermeket izgatottan várt a családja.