Vendégünk volt a CSET zenekar, akiknek sikerült jókedvre deríteni és elvarázsolni felsős tanulóinkat. A rendhagyó órán megzenésített verseket hallhattak a gyerekek Csépai Eszter – színművésznő, énekes, szinkronszínész, filmszínész – és Molnár György – énekes, dalszerző, gitáros – előadásában.
Elsősorban kortárs költők verseire írnak zenét. Hangversenyeiket a vidámság, interaktivitás, közös éneklés jellemzi, ami most is jellemző volt. A közvetlen, barátságos stílus a gyerekeket is meglepte és megnyerte.
A műsor külön érdekessége és pikantériája volt, hogy Laczkfi János és Varró Dániel verseivel is találkoztak a tanulók, akik nemcsak a megszokott költői nyelvezeten írják verseiket és sok esetben iróniát tartalmaznak. A fiatalok nyelvezetéhez közelebb áll ez a stílus, így örömmel fogadták ezeket a megzenésített verseket.
Mindannyian úgy búcsúztunk a CSET zenekartól, hogy „reméljük, még találkozunk!”.