Bakos-Kiss Gábor színművész zenés pályaorientációs előadása március 20-án volt a Taktakenézi Petőfi Sándor Általános Iskolában, melyen valamennyi felsős tanulónk részt vehetett. Az előadásban a gyönyörű versek mellett opera-, operett- és musicalrészletek is elhangoztak. A gyerekeknek különösen tetszett Kukorica Jancsi belépője Kacsó Pongrác daljátékából és nagy sikert aratott a „Halandzsavers” is.
Különleges volt interaktív előadása, mert azzal, hogy a gyerekeket is bevonta a produkciókba, sokkal gyermek közelibb, érdekesebb és élvezetesebb lett az előadás.
Miközben a gyerekekkel megismertette a kiválasztott irodalmi és zenés produkciókat, a művész saját életútját, művészi karrierjét is bemutatta, amint Apagyról, a szabolcsi kistelepülésről a Nemzeti Színházig jutott. Ez azért is volt nagyon hatásos, mert iskolánk tanulói is láthatták, hogy hátrányos helyzetű kis településről, iskolából is juthat messzire az ember, ha van elég akarata, szorgalma és tehetsége. Az előadás időtartama 40-45 perc volt.