Tematikus foglalkozás – „A” komponens
2019.11.08.
Téma: „ Te is lehetsz hős”.
A mai foglakozás címe: „ Te is lehetsz hős”.
Október 16-a az újraélesztés nemzetközi napja.
A foglakozás első részében a gyerekekkel oktató videót néztünk meg, az alapszintű újraélesztés lépéseit figyeltük meg. Az élesztés folyamatát ugyanis tanulnunk kell, hiszen életeket menthetünk meg a kezünkkel. Az órára iskolánk gyógypedagógusát hívtuk meg, akivel kerek-asztal beszélgetést folytattunk. Elmondta, mindannyiunkkal előfordulhat, hogy hirtelen rosszullét, összeesés vagy baleset kapcsán segítséget kell nyújtanunk. Felhívta a tanulók figyelmét arra, hogy a segítőnek fel kell tudnia ismerni, milyen segítségre szorul a sérült személy. Egészségügyi végzettségének köszönhetően felkészülten bemutatta az újraélesztés folyamatát Ambu Sam babán. A gyerekek nagyon érdeklődők voltak. Gyakorolták a stabil oldalfekvést helyes lépéseit, az eszméletlen beteg ellátását. Próbáltuk erősíteni, hogy a segítségnyújtás emberi kötelességünk. Tudniuk kell, hogy életet mentünk a megszerzett tudással.
Tematikus foglalkozás – „B” komponens
2019.11.08.
Téma: Ki mit tud többet az Európai Unióról?”
A foglalkozáson felidéztük az Európai Unióról szerzett ismereteket. Csoportokat alkottunk a „Ki mit tud többet az Európai Unióról?” című játékhoz. A csapatok egy- egy uniós országot képviseltek. Villámkérdésekből gyűjtötték a pontokat. A legügyesebben Németország szerepelt. Ezután képkirakó feladatot kaptak a gyerekek. Elhelyezték az EU országait vaktérképen, majd az országokat párosították fővárosaikkal. A foglakozás második részében az EU hivatalos portáljára látogattunk. Egy online játék segítségével időben és térben kalandoztak utazóink az uniós országokban, miközben sok új ismeretre tettek szert. Az Unió tagállamainak történelmére, földrajzi adottságaira, kultúrájára vonatkozó kérdések megválaszolása után haladhattak a kijelölt pályán. A játékos tanulás erősítette a motivációt, szociális viselkedést, valamint fejlesztette a gondolkodást, az emlékezetet.
Tantárgyi fejlesztés – földrajz, ének
2019.november 5.
2019.november 8.
Az iskolánkban november első hetében egészségnevelési hetet tartottunk. A tantárgyi fejlesztő foglalkozás is ezt a témát érintette. Magyarország növénytermesztésével foglalkoztunk, nagyobb hangsúlyt fektetve a zöldség és gyümölcstermesztésünkre. Motivációként a Zöldség, gyümölcsdalt hallgattuk meg a YouTube-ról. Memória fejlesztésként a tanulóknak le kellett írniuk, hogy milyen gyümölcsöket, zöldségeket láttak a kisfilmben. Utána csoportokban olyan népdalokat kellett gyűjteniük, amikben ezek szerepelnek. Tematikus térkép segítségével megkerestük a főbb termelői körzeteket, majd vaktérképbe berajzoltuk azokat. Milyen földrajzi helynév illik a gyümölcs, zöldség elé: barack, dió, szilva, cseresznye, hagyma, paprika, káposzta stb, feladat megoldásánál használhatták az internetet. A foglalkozás közös énekléssel zárult. Az énekléssel, zenehallgatással az esztétikai-művészeti kifejezőképességük, az internet használatával a digitális kompetenciájuk fejlődött.
Tantárgyi fejlesztés – dráma foglalkozás
2019. 11. 05.
2019. 11. 07.
A foglalkozás témája az ”Egészséges táplálkozás” volt. Bevezetésként szóláncot játszottunk, melyben zöldség és gyümölcsnevek szerepeltek, ezzel bővítve a tanulók szókincsét. Gyűjtöttünk táplálkozásunkban kevésbé ismert gyümölcs-és zöldségneveket is, megbeszéltük azok formáját, színét és vitamintartalmát. Ez a feladat a tanulók általános tájékozottságát, ismereteiket bővítette.
Ezután rövid verseket olvastunk, melyekben zöldségek és gyümölcsök szerepeltek. Ezeket a verseket versszakonként, soronként elemeztük. Megfigyeltük a vers jellemzőit, megkerestük a rímelő sorokat, megállapítottuk, hogy a rímek melyik típusába tartoznak. A verseknek ritmust találtunk ki, melyeket eltapsoltunk és elkopogtunk, ezzel fejlesztve a tanulók ritmikai készségeiket is.
A következő feladatban minden tanuló választott egy verset, melyet igyekezett memorizálni, megtanulni, melynek célja az emlékezet fejlesztése volt.
A foglalkozás végén olyan dalokat énekeltünk, melyek a zöldségekről és gyümölcsökről szólnak.
Nyelvi foglalkozás – angol
HEALTHY LIFESTYLE:
7.foglalkozás 2019.11.08. (5-6)
9. foglalkozás 2019.11.04. (7-8)
A heti angol foglalkozáson az egészséges életmód volt a témánk, mivel az iskolánkban erre a hétre esett az Egészséghét, egy egész hetes rendezvénysorozat, így a gyerekeknek már előzetes tudásuk is volt erről. A foglalkozást szókincsbővítéssel kezdtük, összegyűjtöttük az általuk ismert gyümölcsök és zöldségek nevét. Majd kaptak egy feladatlapot, amelyen olyan gyümölcsök és zöldségek is voltak, amiket kevésbé ismernek, így arról is beszéltünk, hogy milyen vitaminokat tartalmaznak, milyen jótékony hatással vannak a szervezetünkre. A foglalkozás végén pedig a Tankocka segítségével szét kellett válogatniuk a gyümölcsöket és zöldségeket, majd a hozzájuk tartozó képeket is.