Tematikus foglalkozás – A komponens
Téma: Az igazi gazdagság
A foglalkozáson az érzelmi intelligencia, szociális érzékenység fejlesztése volt a célom. Ráhangolódásképpen Aranyosi Ervin: Az igazi gazdagság című versét hallgattuk meg. Miután a gyerekek kigyűjtötték a költő által megfogalmazott igazi értékeket, csoportokat alkottak.
Színes papírból karácsonyi gömböket készítettek. A gömbökre ráírták egyenként azokat a dolgokat, melyek számukra az értéket képviselik, melyek boldoggá teszik őket. A díszekből fenyőfa formát raktak ki, melynek csúcsdísze valamennyi csoportnál szeretet gömbje lett.
A munka alatt karácsonyi dalok csendültek fel, melyek ünnepi hangulatot varázsoltak.
Tematikus foglalkozás – B komponens
Téma: Az Európai Uniós tagállamai
A foglalkozás célja volt az önálló ismeretszerzés, lényegkiemelés, digitális kompetencia fejlesztése. A tagországok zászlóit ábrázoló memória kártyákból lapokat húztak a csoportok.
Feladatként kapták a hátoldalra az országok bemutatását a következő szempontok szerint: főváros, hivatalos uniós nyelv(ek), az Európai Unió tagság kezdete, pénznem. Miután elkészültek, bemutatták röviden az egyes uniós tagállamokat. A foglalkozás végén a Ki vagyok én? játékot játszottunk. A gyerekek ügyesen kitalálták a tagállamok neveit a jellemzők alapján.
Nyelvi foglalkozás
A heti angol foglalkozáson a tanulókkal egy újabb ünnepkört, a Mikulás ünnepét jártuk körbe. A foglalkozás célja az volt, hogy a diákok megismerjék a Mikulás hagyományát, valamint megtanulják azt is, hogy angolszász területeken nem ünneplik külön a Télapót, hanem a Mikulás Karácsonykor érkezik hozzájuk. Megtanultuk a Mikulás szó angol megfelelőit, valamint beszélgetés során összegyűjtöttük azokat a fogalmakat, szavakat, amelyek a Mikuláshoz fűződnek. Egy másik feladatban Rudolf rénszarvas történetét ismerhették meg egy kis rajzfilm segítségével, majd a Mikulás többi rénszarvasát is megismerhettük egy dalocska segítségével. Az óra utolsó részében egy youtube videót tekintettünk meg, amihez feladatlap is tartozott. A feladatlapon található állításokról el kellett dönteniük, hogy igazak vagy hamisak-e. A diákok a foglalkozás után újabb ismeretekkel gazdagodva távoztak.
Tantárgyi fejlesztés
A heti drámafoglalkozásnak fő célja az önismeret fejlesztése volt, ezen belül a cselekvési képességek felismerése. Első feladatként egy teszt segítségével a tanulók felmérték önmagukról, amit már tudnak, amit már eddig megtanultak. A továbbiakban kérdés volt, hogy vannak-e olyan tudásaik, amelyeket nem az iskolában, hanem máshol illetve mástól sajátítottak el. Többen tudtak ilyen tudást mondani: pl: görkorcsolyázás, kerékpározás, horgászás. A cselekvési képességek felismerése után a tanulóknak feladata volt, hogy gondolják át és mondják el, hogy a következő öt évben miket szeretnének még megtanulni, amelyekhez megfelelőek a képességeik és az adottságaik. Itt a tanulók célkitűzéseiket, a jövőről való elképzeléseiket fogalmazták meg.
A foglalkozás második részében minden tanuló elkészítette a saját négymezős „címerét”, melyre ráírták életük legfontosabb eseményét; az elmúlt év legboldogabb pillanatát; amit jól tudnak; amin szeretnének javítani. Az óra végén minden tanuló elmagyarázta címerét, kérdéseket tettek fel egymásnak és körbe is adogatták, hogy a többiek is megtekinthessék.