Tematikus foglalkozás – A komponens
Téma: Egészségünk védelme gyógynövényekkel
A gyógynövények jótékony hatásairól sok ismerettel rendelkeznek tanulóink, ezért az Okos Doboz digitális gyakorlati feladatait oldottunk meg a témában. A digitális játékoknak mindig örülnek a gyerekek, így szívesen dolgoztak, miközben fejlődött gondolkodási képességük, memóriájuk. Ügyesen felismerték a gyógynövényeket, azok hatását és alkalmazását a mindennapi életben.
Összefoglalásként gyógynövény kártyákat készítettek, melyeket bemutattak egymásnak. A kártya egyik oldalára lerajzolták a növényt, másik oldalán feltüntették mire is jók, hogyan alkalmazhatóak.
Tematikus foglalkozás – B komponens
Téma: Traditional and Wild (Hagyományos és Természetes)
A gyógynövények újraéledése című újságcikket olvasták el a tanulók, mely a Traditional and Wild (Hagyományosan és vadon) elnevezésű projektről ad leírást. Az Európai Unió támogatásával nemzetközi összefogás indult a gyógynövények gyűjtésével kapcsolatos ismeretanyag megmentésére. A gyerekek feladatként kapták, hogy a közölt információk felhasználásával érveljenek az összefogás mellett, győzzék meg a társaikat arról, miért van erre szükség. A foglalkozás második részében az uniós országok jellegzetes fűszernövényei után kutattunk.
A feladatok a szövegértés, szövegalkotás, lényegkiemelés, szóbeli kifejezőképesség fejlesztését segítették.
Nyelvi foglalkozás
A heti angol foglalkozáson még mindig a Hálaadással foglalkoztunk. Az óra elején átismételtük a fontosabb információkat, az ünnephez kapcsolódó szókincset, majd feladatlapok segítségével mélyítettük el az előző órán megtanultakat. Keresztrejtvényt, szókeresőt és szómagyarázatot csináltak. A másik feladatlapon pedig az első Hálaadással kapcsolatosan kérdésekre kellett válaszolniuk. A feladatlapok elvégzése után kitértünk arra, hogy más angol nyelvű területen is tartanak Hálaadást, nem csak az Egyesült Államokban. A foglalkozás legvégén egy rajzfilmet néztünk meg, amely az adott ünnepet foglalta össze. A foglalkozások célja az amerikai kultúra egy szeletének megismerése volt, ami teljesült.
Tantárgyi fejlesztés
Ezen a fejlesztő foglalkozáson Európa legnagyobb országáról, ÉK-i szomszédunkról, Ukrajnáról tanultunk. A szemléleti és logikai térképolvasást gyakorolva megkerestük nagy tájait, nagyobb városait. Nagy hangsúlyt kapott Kárpátalja, ami Trianon előtt Magyarországhoz tartozott. Megkerestük azokat a városokat, ahol még ma is magas a magyarok száma. A statisztikai adatok felhasználásával kördiagramban szemléltettük a lakosság nemzetiségek szerinti megoszlását. A foglalkozás második felében az interneten gyűjtőmunkát végeztek a tanulók párokban, a magyar történelmi és kulturális emlékekről, amiből programajánlót állítottak össze.
Célom a matematika, digitális és anyanyelvi kompetenciájuk mellett a nemzeti öntudat fejlesztése volt.