Heti foglalkozások 23.

Tematikus foglalkozás

A tematikus foglalkozás témája környezetünk védelme volt.

A foglalkozás elején rövid sétát tettünk a településünkön. A tanulók feladata volt lakóhelyünk tisztaságának megfigyelése, a környezeti problémák feltárása. Megfigyeléseiket, tapasztalataikat ügyesen megfogalmazták:

  • A szemetelés csúfítja környezetünket, a szemetes utca látványa visszataszító.
  • Az utcai információs táblát megrongálták. Esztétikailag ez nem szép látvány, valamint nehezíti a helyismerettel nem rendelkező emberek tájékozódását.
  • Néhány lakóház udvara elhanyagolt, gazzal benőtt.

A séta után megállapítottuk, hogy a tisztaság közös ügyünk és tennünk kell lakóhelyünk szépségéért.

A tanulók környezettudatos magatartásának fejlesztése volt a célom. Az, hogy járjanak nyitott szemmel, mutassanak példát, legyenek igényesek és minden lehetséges alkalommal védjék és óvják a környezetüket, a természetet.

A foglalkozás további részében arról beszélgettünk, hogy az Európai Unió is nagy gondot fordít az emberek egészségének, biztonságának és jólétének védelmére. Mindezt szigorú környezetvédelmi előírásokkal, programokkal kívánja elérni.

Nyelvi foglalkozás

A heti angol foglalkozáson a tanulók a képleírást gyakorolták interaktív feladatok segítségével. A diákok 3 csoportot alkottak és a „kulcslyukas” feladattal foglalkoztak. Először a kulcslyukon keresztül látott kis képrészletből ki kellett találniuk, hogy mi látható a képen, majd a tevékenységet kitalálva mondatokat kellett alkotniuk. Tanórákon valamint a foglalkozás elején is megbeszéltük, hogy képleírásnál melyik igeidőt használjuk, és milyen fontos tényezőkre kell figyelniük, ha alkalmazzák az adott igeidőt. A foglalkozás célja az volt, hogy a diákok helyesen használják a folyamatos jelen időt.

Tantárgyi fejlesztés

A heti drámafoglalkozásnak a célja a kommunikáció, a szókincsbővítés és a szövegértés fejlesztése volt. A feladatok az ősz témához kapcsolódtak. Elsőként a „Ki vagyok én,” játékot játszottuk, melyben a tanulók az ősszel kapcsolatos szavakra asszociáltak és azokat körülírással mutatták be társaiknak, ezzel fejlesztve az egymás közötti interakciót és szókincskészletüket. Ezt követően az interneten őszről szóló verseket kellett keresniük és olvasniuk, majd az egyiket bemásolni a Word szövegszerkesztőbe és a vers témájához kapcsolódó kulcsszavakat és szószerkezeteket félkövérrel kijelölni. Ezt követte egy szövegértési teszt megoldása, mely arra szolgált, hogy felmérje, mennyire figyelmesen olvassa el a tanuló a szöveget és rájön-e a lényegre, hogy csak olvasni kell a szöveget, de nem kell megoldani az olvasott szöveg utasításait. A foglalkozás elérte célját, ugyanis a tanulók szókincskészlete bővült a játék a versek keresése és olvasása közben. A teszt értelmezése pedig fejlesztette szövegértési kompetenciájukat.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.