Tematikus foglalkozás
A tematikus foglalkozás címe ezen a héten: Balatoni nyár – Nemzetek közötti barátságok
A nyári program keretében lehetőség nyílt a testvériskolás tanulók közti kapcsolatfelvételére, egymás megismerésére, baráti kapcsolatok kialakítására. A gyerekek meséltek egymásnak az ismerkedés nehézségeiről és vidám pillanatairól, majd lerajzolták élményeiket. Munkáikból közös tablót készítettünk.
Nyelvi foglalkozás
A heti angol foglalkozáson a bemutatkozáshoz és az információ cseréhez szükséges kérdéseket és válaszokat ismételtük át. A gyerekek kört alkotva gyakorolták ezeket a kérdéseket. A kör közepén álló gyerek egy labdát dobott annak a társának, akitől kérdezni akart, majd helyet cserélve addig folytatták, amíg mindenki sorra nem került. A foglalkozás 2. részében szókincs „frissítést” végeztünk szólánc segítségével. Végül egy adott betűvel kellett minél több szót írniuk csoportban.
Tantárgyi fejlesztés
A tantárgyi fejlesztő foglalkozáson Közép-Európával, azon belül is a Kárpát-medence országaival foglalkoztunk. A domborzati és közigazgatási térképek tanulmányozása után a tanulók párban dolgoztak. Vaktérképen jelölték Magyarországot és hazánkat határoló országokat, megkeresték azok fővárosait. Ezután az internet segítségével táblázatot tölthettek ki az adott ország területére, népességére, népsűrűségére, pénznemére vonatkozó adatok beírásával.