Heti foglalkozások 12.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

A tanulók gyűjtőmunkát végeztek az országos önkéntes szervezetek szerepéről, jelentőségéről. A Kalkuttai Szent Teréz életét bemutató kisfilm után megerősítettük, hogy az önkéntes segítség, erény és érték.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Az utolsó áprilisi foglalkozás témája az Európai Unió bírósága volt: összetétele, feladata, hatásköre és a keresettípusok voltak, amelyeket 1-1 példával igyekeztünk érthetőbbé tenni a gyerekek számára.

Nyelvi foglalkozás – angol

A heti angol foglalkozáson a tanulóknak egy képzeletbeli levelezőtársnak kellett levelet írniuk, amelyben bemutatkoztak, valamint bemutatták szűkebb és tágabb lakókörnyezetüket egy pár mondatban. A foglalkozáson megismerkedtek a baráti levél formai követelményeivel is.

Tantárgyi fejlesztés

A tantárgyi fejlesztő foglalkozáson a diákok interaktív módon sajátíthatják el az EU értékrendszerét és azt, hogy az ő mindennapjaikban milyen formában van jelen az Unió.

A korosztálynak megfelelő rövid prezentációt követően mini vetélkedő formájában ismerkedhetnek a tanulók Európa népeivel, és az Unióban beszélt nyelvekkel. A megszerzett új ismeretekről játékos csapatvetélkedők keretében mérhették össze tudásukat.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.