Tematikus foglalkozás – A komponens
A tematikus foglalkozáson a társadalmi egyenlőség kérdését az egyenlőtlenségek felől közelítettük meg. A foglalkozáson közösen meghatároztuk az egyenlőtlenség fogalmát, típusait. A gyerekek ügyesen gyűjtöttek példákat a saját környezetükből. Nagy tetszést aratott Roy & Ádám Feketén a hófehér c. dala. Megállapítottuk, hogy különbözőek vagyunk, de mindenkinek joga van ahhoz, hogy egyenlő bánásmódban részesüljön.
Tematikus foglalkozás – B komponens
1.foglalkozás: Beszélgettünk a diákok élményeiről az EU-s országok kapcsán, ki mit tud az adott országról elhelyezkedését, kultúráját, történelmét illetően. Versenyt tartottunk, hogy ki hány országot tud felsorolni az Európai Unión belül, a gyerekek nagyon lelkesek voltak a témát illetően.
Nyelvi foglalkozás
A heti angol nyelvi foglalkozás célja egymás megismerése, információkérés és adás angol nyelven. A diákokkal közösen kérdéseket fogalmaztunk meg, amelyeket feltehetnek egy ismeretlen számára, és róla több információt tudhatnak meg. A foglalkozás végén fiktív személyek adatait felhasználva mutatkoztak be egymásnak a diákok.
Tantárgyi fejlesztés
A magyar tantárgyi fejlesztő foglalkozásokon kapcsolatteremtő játékokkal kezdtük az órát, mely mindkét csoportnál jól sikerült. Majd a bemutatkozás illemtanáról beszélgettünk, helyzetgyakorlatokat végeztünk. Az órák hangulata oldott, örömteli, felszabadult volt. Az önismereti és a drámajátékok jól szolgálják a személyiségfejlesztést és a kommunikáció fejlesztését is. További célom volt még egymás megismerése és elfogadása.