2018. október 09-én KISS LÁSZLÓ Csokonai és Bessenyei díjas szakértő, a Magyar Kultúra Lovagja és NAGY ESZTER képzőművész látogattak el iskolánkba az Együtt, testvérként a Taktakenézi Iskolával program keretében.
Kiss László előadása a rasszizmust, kirekesztést és az előítéletet próbálta gyereknyelvre fordítani. Vannak sajnos olyan témák, amikről fontos beszélni, de kellemetlen,- különösen olyan csoportban, ahol a többség roma származású – így inkább halogatjuk, minthogy belevágjunk a beszélgetésbe. Az előadása alatt folyamatos párbeszéd zajlott az előadó és a résztvevő diákok között. A prezentáció és a párbeszéd igyekezett rávezetni a gyerekeket, hogy a téma megértése és megértetése nem egyszerű feladat. A megélt élmények döntő mértékben befolyásolják a bennünk élő sztereotípiák tartalmát. A kiközösítés az iskolai osztályokban is előforduló jelenség. Megoldásának feltétele valamennyi tanuló empátiája, toleranciája, a mások elfogadására irányuló készsége.
Nagy Eszter képzőművész segítségével tanulóink egy csoportja kipróbálhatott két szokatlan és különös technikát. A két technika, amit használtak: a transzfer technika, és a scrapbook. A két technika elsajátítása elég nehéz volt, nagy kézügyességet és figyelmet igényeltek, így nem mindenkinek sikerültek. A foglalkozás végére így voltak elégedett és elkeseredett tanulók is a csoportban. Az elkészült alkotások azonban nagy sikert arattak a gyerekek között.