Heti foglalkozások 72.

Tematikus foglalkozás

2020.01.24.

Téma: rasszizmus, az antiszemitizmus és a holocaus

A foglalkozás elején felhasználva a gyerekek előzetes tudását a rasszizmus, az antiszemitizmus és a holocaust fogalmak jelentéséről beszélgettünk.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A közelgő eseményre készülve úgy gondoltam, hogy megnézzük közösen „Az élet szép”című filmet, mely az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmje. A kicsit humoros jelenetek mögött ott lapul a megrázó valóság, az ártatlan emberek szenvedése, az apa lelki szenvedése.

A történet főszereplője Guido a szeretetreméltó, álmodozó, ám kétbalkezes zsidó fiatalember. 1938-ban beleszeret a szép tanárnőbe, aki végül a felesége lesz. Hamarosan megszületik a fiúk, Giousé is. Öt évvel később, mikor a fasiszták Olaszországban hatalomra jutnak, sorsuk nehézzé válik, innentől kezdve sok erkölcstelenséggel kell szembenézniük. A körülményeket Guido humorával igyekszik elviselhetőbbé tenni. Mikor apát és fiát deportálják, Dora önként utánuk indul. A táborban Guido, hogy kisfia lelkét megvédje a háború és a halál borzalmaitól, kínjában kitalálja, hogy az egész csak jól megszervezett játék, ők a versenyzők, a katonák pedig a játékvezetők, a játék győztese pedig nyer egy tankot. Ám a kegyes hazugságot egyre nehezebb fenntartani. Guido végül eléri célját, a fia megmenekül, és a film végén újra találkozhat anyjával.

A film nagy sikert aratott a gyerekek körében. Az első órán nem sikerült végignézni, ezért izgalommal várták a folytatást. A vetítés után kiemeltük a szereplők jellemét, megmagyaráztuk az egyes jelenetek mondanivalóját. A gyerekek elítélően vélekedtek mindennemű megkülönböztetésről. Elmondták, hogy sajnálják azokat az embereket, akik a holokauszt áldozatául estek.

A lengyel parlament 1947-ben törvénnyel hozott létre múzeumot az auschwitzi koncentrációs tábor helyén az áldozatok emlékére. Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, melyről képeket kerestünk. Olyan generációt kell nevelnünk, akik elítélik a gyűlöletkeltés, a szegregáció, valamint a faji diszkrimináció minden formáját.

B komponens

Téma: rasszizmus, az antiszemitizmus és a holocaus

A foglalkozás elején felhasználva a gyerekek előzetes tudását a rasszizmus, az antiszemitizmus és a holocaust fogalmak jelentéséről beszélgettünk.

Az ENSZ közgyűlése 2005. november 1-jei határozatával január 27-ét a holokauszt nemzetközi emléknapjává nyilvánította. A közelgő eseményre készülve úgy gondoltam, hogy megnézzük közösen Az élet szép című filmet, mely az önfeláldozás, a szeretet és a védelmezés filmje. A kicsit humoros jelenetek mögött ott lapul a megrázó valóság, az ártatlan emberek szenvedése, az apa lelki szenvedése.

A történet főszereplője Guido a szeretetreméltó, álmodozó, ám kétbalkezes zsidó fiatalember. 1938-ban beleszeret a szép tanárnőbe, aki végül a felesége lesz. Hamarosan megszületik a fiúk, Giousé is. Öt évvel később, mikor a fasiszták Olaszországban hatalomra jutnak, sorsuk nehézzé válik, innentől kezdve sok erkölcstelenséggel kell szembenézniük. A körülményeket Guido humorával igyekszik elviselhetőbbé tenni. Mikor apát és fiát deportálják, Dora önként utánuk indul. A táborban Guido, hogy kisfia lelkét megvédje a háború és a halál borzalmaitól, kínjában kitalálja, hogy az egész csak jól megszervezett játék, ők a versenyzők, a katonák pedig a játékvezetők, a játék győztese pedig nyer egy tankot. Ám a kegyes hazugságot egyre nehezebb fenntartani. Guido végül eléri célját, a fia megmenekül, és a film végén újra találkozhat anyjával.

A film nagy sikert aratott a gyerekek körében. Az első órán nem sikerült végignézni, ezért izgalommal várták a folytatást. A vetítés után kiemeltük a szereplők jellemét, megmagyaráztuk az egyes jelenetek mondanivalóját. A gyerekek elítélően vélekedtek mindennemű megkülönböztetésről. Elmondták, hogy sajnálják azokat az embereket, akik a holokauszt áldozatául estek.

A lengyel parlament 1947-ben törvénnyel hozott létre múzeumot az auschwitzi koncentrációs tábor helyén az áldozatok emlékére. Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, melyről képeket kerestünk. Olyan generációt kell nevelnünk, akik elítélik a gyűlöletkeltés, a szegregáció, valamint a faji diszkrimináció minden formáját.

Nyelvi foglalkozás – angol

HOLOCAUST

17-18. foglalkozás 2020. január 24. (5-6)

18. foglalkozás 2020. január 27. (7-8)

A heti angol foglalkozáson a Holokauszt emléknapja alkalmából ezt a témát jártuk körbe. A tanulók korábban megtekintették Az élet szép című olasz filmdrámát, melynek központi témája a zsidók deportálása volt. A foglalkozáson két csoportban dolgoztak a diákok. Az egyik csoport összegyűjtötte azokat a fontosabb kifejezéseket, szavakat, amely a témához kapcsolódik, míg a másik csoport a szótárban kereste meg a szavak angol megfelelőjét. Ezután a táblán állítások voltak. Ezekről el kellett dönteniük, hogy igazak-e vagy sem. Majd a foglalkozás legvégén kérdéseket kaptak, és páros munkában válaszolni kellett rájuk. A válaszadás után mindenki felolvasta a saját kérdését és a rá adott válaszát. Ezen a foglalkozáson bővült a tanulók szókincse, fejlesztettem a szóbeli kifejezőképességüket.

Tantárgyi fejlesztés – dráma foglalkozás

2020. 01. 22.

Erre a drámafoglalkozásra január 22-én került sor, ugyanis a Kultúra napja alkalmából vetélkedőt szerveztem a tanulóknak. Minden magyar tanulónak illik tudnia, hogy ezen a napon Himnuszunk megszületését ünnepeljük.

A feladatok a következőek voltak: verskiegészítés rímelő szavakkal, versrészletek felismerése, híres magyar írók és költők megnevezése arcképe alapján és a Himnusz és a Szózat első két versszakának összekevert sorainak szétválogatása.

A vetélkedő feladatait csoportokban oldották meg a tanulók, ezzel is fejlesztve együttműködési és kooperáló képességeiket. Megfelelően beosztották maguk közt a munkát és igyekeztek minél több pontot gyűjteni a csapatuknak.

A foglalkozás elérte a célját, hiszen minden tanulónak bővültek az ismeretei a magyar irodalom kiemelkedő alakjairól és alkotásaikról.

Tantárgyi fejlesztés

2020.01.21.

2020.01.24.

Január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja. A foglalkozás anyaga szorosan kapcsolódott ehhez a témához. Két csoportban dolgoztunk. Az egyik csoportnak az volt a feladata, hogy keressék meg, hogy milyen értékeket képvisel, a másiknak, hogy milyen céljai vannak az Európai Uniónak. Az anyaggyűjtésben használhatták az Európai Unió hivatalos portáljához tartozó weboldalt. A beszámolók meghallgatása után megállapítottuk a legfontosabb értékeket, célokat: olyan társadalomban élhetünk, amelyben a befogadás, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás és a megkülönböztetésmentesség a norma.

A zárófoglalkozás utolsó részében felelevenítettük a két éven át tartó pályázat legemlékezetesebb eseményeit. Beszélgettünk a balatoni táborról, a felvidéki és kárpátaljai kirándulásról. Elmondták, hogy kinek milyen pluszt jelentett és milyen új ismereteket szereztek ebben a  projektben.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.