Heti foglalkozások 50.

Tematikus foglalkozás – A komponens

2019.05.10.

Téma: Önkéntesség – Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom világnapja

Május 8-án ünnepeljük a Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom világnapját. A foglalkozást puzzle játékkal kezdtük, mely fejlesztette a gyerekek kézügyességét, figyelmét. A kirakott kép a Vöröskereszt emblémáját ábrázolta, melyet a tanulók ügyesen felismertek.

A témához kapcsolódó ismereteik, tájékozottságuk bővítését segítette a https://voroskereszt.hu/rolunk/tortenetunk/ linken található  szöveg, melynek elolvasása után a következő szövegértő feladatokat kapták a csoportok:

  1. csoport: Milyen eseményhez, kinek a nevéhez fűződik a Vöröskereszt megalakulása?
  2. csoport: Készítsétek el és mutassátok be a mozgalom célját és jelképét!
  3. csoport: Ismertessétek a mozgalom hét alapelvét!
  4. csoport: Mikor alakult meg a Magyar Vöröskereszt? Melyek a fő célkitűzései?

A beszámolók után ismét játszottunk. A gyerekek betűhálóból keresték meg a sorok között a témához kötődő szavakat / segítség, önkéntesség, emberség, élet, egészség, elsősegélynyújtás, vöröskereszt /, majd a szavakkal mondatokat alkottak, szépen megfogalmazták az önkéntes segítség fontosságát. A feladatok a kommunikáció, az érzelmi intelligencia, digitális kompetencia fejlesztésére irányultak.

Tematikus foglalkozás  – B komponens

2019.05.10.

Téma: Európai Unió –  A 2019. évi Európa-nap iskolánkban

A múlt órán a gyerekek elkészítették az 2019. évi Európa-nap programtervét, mely programokat ezen a foglalkozáson megvalósítottunk. A sporté volt a vezetőszerep.  Csapatok alakultak, melyek felsorakoztak a választott tagország /Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország/ zászlaja alatt, majd az „Egyesülve a sokféleségben” uniós jelmondattal köszöntötték egymást. Ezután ügyességet, gyorsaságot és állóképességet egyaránt igénylő játékos feladatokat kaptak a tagországok fiatal sportolói. A sorversenynél különösen szükség volt a közös összefogásra, az egységre. Nagy sikert aratott a zsákban futás, kötélhúzás, labdahajítás. A versenyfeladatok teljesítése után a szerzett pontokat összeszámoltuk, majd az eredményhirdetés következett.   Spanyolország versenyzői teljesítettek a legjobban. A közös játék, sporttevékenység nemcsak élményt nyújt a gyerekeknek, hanem erősíti az együvé tartozás érzését is.

Nyelvi foglalkozás – Angol

2019.05.07. – 2019.05.10.

A heti angol foglalkozáson csoportos játékot játszottunk. Többféle társasjátékot vittem a gyerekeknek, internetről letöltve, amelyekben nyelvtani összefoglalók, szókincs feladatok, valamint kommunikációs feladatok voltak. Három csoportra osztottam a tanulókat, mindenki kapott egy bizonyos típusú feladatot. 1-1 társasjáték megoldására 15 percet kaptak, és ha végeztek vele, akkor kapták a következő típusút. A nyelvtani összefoglalós társasjátékban kérdésekre kellett válaszolniuk az adott igeidőben, különböző szófajú szavakat kellett felsorolniuk. A szókincs társasjátékban az iskolával és tantárgyakkal kapcsolatos szavakhoz meghatározások, képek tartoztak, és ezeket kellett megoldaniuk. Végül a kommunikációs társasban kérdéseket kellett feltenniük egymásnak és arra válaszolni. A közös társasjáték nagyon jó közösség formáló feladat, együttműködésre, kudarcok és sikerek elfogadására tanít.

Tantárgyi fejlesztés – Dráma foglalkozás 16.

2019. 05. 09.

2019. 05. 14.

Ezen a foglalkozáson drámajátékokat játszottunk a tanulókkal: kapcsolatteremtő játékokat, koncentrációs- és lazító gyakorlatokat.

A drámajáték a pedagógus és a tanulók közös alkotó tevékenysége a játékon keresztül. A foglalkozás célja volt, hogy a tanulók megértsék a közös munka jelentőségét és megbecsüljék az egyén szerepeit is. A játékoknak számos fejlesztő hatása is érvényesült az órán, hiszen elősegítette a tanulók önmaguk és a környező világ megismerését, rugalmas gondolkodást, önálló alkotó képességet fejlesztett, a tanulók időérzékének fejlődését, térbeli és testi biztonságának javulását támogatta. Ezen felül a közösségben, a közösségért tevékenykedő gyermek aktivitását serkentette, beszédkészségének, nyelvi kommunikációs képességének tisztaságát segítette. A foglalkozáson a játékok alkalmazása ellensúlyozta a tömegkommunikációs eszközök (tv, telefon) okozta passzivitást, ezzel gazdagítva a szabadidő hasznos kitöltését is.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.