Heti foglalkozások 9.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens

A heti tematikus foglalkozáson a tanulók bemutatták az előző foglalkozás produktumait. Megmagyarázták a szlogenek jelentését, reflektáltak egymás rajzaira. Majd egy rövid filmet néztünk a magyar ember táplálkozási szokásairól és a film kapcsán képzeletbeli riportot készítettek a híres fitnesz guruval, Norbival.

Tematikus foglalkozás – “B” komponens

Az áprilisi első foglalkozáson egy játékos kvíz kérdéssorral átismételtük az eddig tanultakat, a gyerekek tudása máris sokkal magabiztosabb volt, mint februárban.

Nyelvi foglalkozás – angol

A heti angol foglalkozáson újabb témakörrel ismerkedtek meg a tanulók. A második témakörünk a lakóhelyünk, közvetlen és távolabbi környeztünk megismerése, és bemutatása. Ezen a foglalkozáson a lakóhelyünkkel kapcsolatos szókincset vettük át, és pár mondatban mindenki bemutatkozott, a korábban tanult ismeretek alapján, valamint kibővítettük a lakóhelyünk 2-3 mondatos bemutatásával.

Tantárgyi fejlesztés

A tantárgyi fejlesztő foglalkozás címe: Mátyás király lakomája volt. .Elolvastuk az azonos című mondát értelmeztük, eljátszottuk. Meghívót terveztünk a király lakomájára egy korabeli menüsor összeállításával, és iniciálékat kerestünk az interneten, másoltuk, majd magunk terveztük meg a király monogramját. Célom volt a kreativitás és a digitális kompetencia fejlesztése. Az ötlet annyira tetszett a gyerekeknek, hogy még egy foglalkozást rászánunk.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.